Hányszor, de hányszor hallgattam édesanyámtól gyerekkoromban, hogy pakoljak össze magam után, illene már segítenem a háztartásban, hát milyen asszony lesz így belőlem. Ezzel gondolom nem voltam egyedül. Mivel igyekeztem a kedvére tenni, így fél szemmel figyelve sok olyan praktikát sikerült ellesnem, ami manapság, már gyakorló háziasszonyként megkönnyíti az életem. Ezekből hoztam ma pár tippet Nektek!
Tervezd meg a takarítási sorrendet!
Tudom, furcsán hangzik, de kezdőként rendszeresen futottam bele abba, hogy magam ellen játszottam a takarítás során. Például felmostam a fürdőszobát, majd rájöttem, hogy onnan kellene kihoznom a konyhához szükséges tisztítószereket, és hasonlók. Ha logikusan átgondolod, hogy milyen feladatok várnak Rád, és hogyan tudod hatékonyabbá tenni a folyamatot, máris biztonságosabban, így rövidebb idő alatt fogsz elkészülni!
Használd a megfelelő eszközöket!
Nem véletlenül tartanak fenn az ügyes háziasszonyok minden célra külön rongyot és tisztítószert. Használhatsz papírtörlőt is, de ha ügyelni szeretnél a környezetvédelemre is, akkor inkább ajánlott régi pólókat és törölközőket felszabdalni és azokkal takarítani. Tisztítószerek közül pedig mindig legyen otthon vízkőoldó, WC-tisztító praktikus kialakítással, amellyel beférsz a WC pereme alá is (nekem leginkább a Domestos vált be erre a célra), valamint egy olyan üvegtisztító, amellyel a tükröket, csempéket, üvegfelületeket tudod tisztává varázsolni. A vízkőoldóhoz két szivacsra lesz szükséged – egy a fürdőszobához, egy pedig a konyhához, az üvegtisztítóhoz pedig érdemes puha rongyot választanod, hogy csíkmentesek legyenek a felületek. Ezen kívül még egy felmosó és a hozzávaló vödör fog kelleni, hogy fel légy készülve a gyors és hatékony takarításra. A rutinszerű, heti rendrakáshoz nem is lesz másra szükséged, de egy tavaszi nagytakarítás már más tészta.
Rakj rendet minden nap – legalább egy kicsit!
Igen, sokan itt kapnak a szívükhöz. Ám nyugalom, nem kell minden nap porszívózni és áttörölgetni minden sarkot. Elég pár hasznos szokást bevezetni ahhoz, hogy az otthonod rendezettebb legyen és nehezebben fogjon rajta a kosz. A hálószobában ez jelenti a beágyazást – ha belegondolsz, napi egy percről van szó, mégis sokkal rendezettebb az összkép. Ugyanez érvényes a halomban álló ruhákra is. Próbálj meg átszokni arra, hogy a szék helyett a koszos ruha egyenesen a szennyesben landol, a tiszta pedig a szekrényben. Ugyanez érvényes a ruhaszárítóra is: ne hagyd napokig ott lógni a száraz ruhákat! Ruhákat a helyükre, a szárítót pedig összezárni és eltenni szem elől, így nagyobb lesz az élettered a lakásban. Érdemes pár pillantást vetni az előszobai ruhafogasra is – biztos, hogy a téli kabátoknak is ott a helyük májusban?
A konyhában azzal tudsz a leginkább rendet tartani, ha nem hagyod összegyűlni a használt eszközöket, hanem rendszeresen elmosogatsz, vagy elpakolsz a mosogatógépbe. Továbbá, legalább egyszer naponta töröld végig a pultot a morzsáktól, foltoktól, beleértve az edénycsöpögtetőt is.
Lehet, ez most így kicsit soknak tűnik egyszerre, de hidd el, ha a tudatos odafigyelésből rutinszerű szokás válik, a napi rendrakás nem fog több időt igénybe venni, mint ennek a cikknek az elolvasása!
Kommentek